Radványi Balázs

Radványi Balázs
  • Ha azt kérem Tőled, hogy mondj el a többiekről egy-egy gondolatot, akkor mi jut eszedbe Gryllus Dánielről?
  • Dani vezető egyéniségnek született. Neki nagyon jól jön, hogy az együttest vezetheti. Nagyon szerencsés kontaktus-teremtő képessége van, amely a mai világban nagyon fontos. A kiadók, hanglemezgyártók, filmesek rögtön jó üzleti partnernek tekintik, megbíznak egymásban kölcsönösen, és szerződnek. Ehhez kell egy ilyen ember, ráadásul ő az életét tette föl erre. A családjával persze rengeteget törődik, de azért nyilván sok időt elvesz tőlük azért, hogy a Kaláka karrierje, és mondjuk az ő egyéni neve is, igazán naprakész legyen, meg hogy jól menjenek a közös dolgok és a saját ügyei. Ezért őt nagyon lehet tisztelni, kell is, meg azért is, mert sokat segít a fiataloknak. Dani hallgat rám, ezt is elmondhatom. Elfogadja a tanácsaimat. Azt, hogy nem mindet, ezt is el kell fogadnom, mert én sem fogadom el mindenkinek mindenét, esetleg az övét sem, de hát ez már csak így van, mert bizonyítottunk egymás előtt. Ez a majd negyven év, mi tényleg együtt voltunk a kezdettől a mai napig. Sok mindent tudunk egymásról, ismerjük egymás gondolatait is. Tehát összefoglalva és jellemezve őt, ő nagy szerencséje a Kalákának, neki meg a Kaláka az. Például jó orra van arra, hogy mit lehet eladni. Nem tudok olyat mondani, amibe beletört volna a bicskája. Óriási ugrást jelentett a zenekarunknak, hogy Dani a lemezek kiadója. A lemezkiadási sikereit senki nem irigyli el tőle, mert rengeteg meló van benne, és ezek a családtól elvett idők. Amíg én együtt síelhetek a családdal, vagy együtt ülhetjük körbe az adventi koszorút, ő a computer mellett ül, és tartja azokat a már megteremtett kapcsolatokat, amelyeket muszáj ápolni.
  • Gryllus Vilmos.
  • Vilivel voltam a legkevesebbet együtt. Kezdetben együtt voltunk, akkor egy hosszú szünet következett, talán valami tizenhat év, ami alatt ő remekül kiépítette egyéni, szóló karrierjét. Azokban az időkben, amikor felnő, igazi felnőtté válik az ember, nem igazán voltunk együtt, így e miatt kevésbé ismerem. A kezdeti fölismerések, a sikerek öröme, hogy most újra együtt játszunk, azért közelebb hozott minket, de mégis csak sokat játszik külön, tehát nem adja be teljesen a derekát ebbe a közös történetbe.
  • Hogy jellemeznéd őt egyébként?
  • Nagyon pontos zenész. Mindig lehet rá számítani, nincs az, hogy valamibe belezavarodunk, hogy egy szám ne tudna lemenni. Tiszta hangon énekel, lehet támaszkodni rá. Nótázás, koncert közben, egy hosszú turné közben is lehet rá számítani. Mindig pontos. Lehet, hogy valaki jobb haver volt, vagy jobban bírtuk az éjszakázást, vagy nem tudom…, de az, hogy a koncertek nagyon jól mennek vele, az óriási előny.
  • Becze Gábor?
  • Egy bohém fiú. Mindig a vicc jár a fejében. Épp tegnap is találtam egy fogpiszkálót a fellépő cipőmben, csak ő tehette be. Végig úgy mentem sántikálva a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? bevonuláson, hogy mi van a cipőmben? Hát egy fogpiszkáló. Szóval szeret ilyen marhaságokat csinálni. Ez is kell. Oldás nélkül nincs komoly munka, mert savanyúan, belekeseredve, nekikeseredve, vagy olyan halálosan komolyan venni magunkat, az nem ezt a végeredményt hozza, és ő erre a mókára mindig alkalmas. Olyan dolgokat mond, néha kicsit összekever szavakat, amin jókat mulatunk. Elemében van a turnék során is. Belülről végtelen ember. Ez aztán ki is ül a mosolyára, a bőgőjátékára. Fáradhatatlan, és nagyon jó sofőr. Ha le kell vezetni, nem tudom, hány száz kilométert, akkor ő végig vezet. Ilyeneken is múlik, hogy ki a jó zenész. Aki jó sofőr is mellette, aki mókás is, aki nem akkor süti el a disznó viccet, amikor a legtöbb lány van a társaságban, hanem csak úgy az egyéb alkalmakkor. Disztingválni tud, ezek az erények apránként adják össze, hogy ki is lehet jó muzsikus. Kinek van helye a pályán? Ráadásul egy ilyen jó együttesben, amiben ennyi mindenki ennyit dolgozott már, és játszva dolgozott, meg dalolva dolgozott és nem megizzadva. Itt állni kell a sarat, és ő ebben nagyszerű, mert könnyed. A dalok, amiket letett, parádésak. Az ő énekhangja talán nem annyira iskolázott, de amikor elénekel egy szólót, mindenki azon olvadozik, hogy ez a Gábor milyen jó mégis, és miért énekel ilyen keveset…..

-vissza-

 

A Kaláka (első) 40 éve - riporter: Krizsó Szilvia