Hegyi beszéd

Pál apostol

Gryllus Dániel - Halmos Béla - Ferenczi György és a Rackajam

Dalok Pál levelei szerint
Zene: Gryllus Dániel
Versek: Sumonyi Zoltán

Pál, aki Jézus kereszthalála után néhány évvel lett keresztényüldözőből kereszténnyé és apostollá, az 1. század legeredményesebb térítője volt. Élete utolsó 16 esztendejéből 13 levelet ismerünk, köztük a legfontosabbnak tartott – A rómaiakhoz - amelyben elsőként dolgozza ki a keresztény egyház csaknem teljes dogmarendszerét. Sumonyi Zoltán ebből a hatalmas életműből tizenkét verset írt, a zenét Gryllus Dániel szerezte.

A Pál apostol c. hangversenyünket 1991-ben mutattuk be Halmos Bélával, azóta több mint kétszázszor játszottuk, legtöbbször templomokban, de előadtuk színháztermekben, művelődési házakban, ifjúsági táborokban is. A „Pál apostol” első nagyobb bemutatója a Zeneakadémia nagytermében volt. A budapesti Várszínház Refektórium termében kb. 25 alkalommal játszottunk, ezeken az előadásokon Jankovics Marcell volt az est narrátora. Nagyon fontos számunkra, hogy határainkon túl élő magyar hallgatósághoz is eljussunk. Jártunk többször Romániában, Szlovákiában, Ausztriában, Ukrajnában, Jugoszláviában, Szlovéniában.

Ferenczi György két éve kapcsolódott hozzánk, és az előadás ebben a formában, a Rackajam muzsikusaival kiegészülve a Győri Öt templom fesztiválon hangzott el először 2008 szeptemberében.

Az új hangszerelés új lendületet adott az előadásnak, a kétezer éves gondolatok a majd húsz éve megfogalmazott dalokban a XXI. század elejének hangján szólnak meg, ezzel is kiemelve az apostol tanításainak ma is változatlanul ható érvényességét.

Természetesen a kétszemélyes (Gryllus Dániel és Halmos Béla) változat él tovább is, az üzenet, a versek azonosak, a hangzás puritánabb, de lehet, hogy van olyan helyszín, (kicsi templom, intimebb légkör...) ahol ez a stílusosabb, és magvalósítható. ÖrÖmmel játszuk így is.

„ Melyek lehetnek a siker összetevői? Először is maga a versfűzér amelyet Sumonyi Zoltán a térítő-apostol levelei alapján írt, olyan feszesen tapadva az eredeti szöveghez, hogy szinte alig van szava amely ne Páltól származnék. … A hatás másik összetevője Gryllus Dániel kongeniális zenei leleménye”
Magyar Hírlap, 1991. november, Lukácsy András

Pál apostol