A Kaláka Együttes

Kaláka 40 - Meglepetéskoncert a Millenárison

Meglepetés koncert

2011 december másodika van, betlehemes körúton vagyunk Erdélyben. 3 napja, épp Kolozsváron ünnepeltük a Kaláka 42. születésnapját. Azaz dehogy ünnepeltük, csak eszünkbe jutott. Pedig a 42 is jeles szám, hisz tudjuk: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságbavitelig is tizennégy nemzedék, a babiloni fogságbaviteltől Krisztusig szintén tizennégy nemzedék. Ez összesen negyvenkettő. Tehát a 42 éves Kaláka az Ábrahámtól 42. nemzedékre született csecsemő születését ünnepli Szabad-e bejönni ide betlehemmel? műsorával. (micsoda rejtett misztikus összefüggések ugyebár)

Ma éppen Tusnádfürdőn vagyunk, az utazók védőszentjéről, Szent Kristófról elnevezett panzióban, tegnap itt muzsikáltunk egy kicsi templomban, többek között az itteni gyerekotthon lakóinak. Ők is a Böjte Csaba által alapított otthonok egyikében élnek, koncert után náluk voltunk látogatóban. A gyerekek sok Kaláka dalt ismernek, és előkerült a Kaláka (első) 40 éve könyv is. Kaptunk egy kedves megróvást, a könyv 64-dik oldalán van két kép: elöl a csapat, háttérben víz.
Egyikhez odaírtuk, hogy az Iguazu vízesésnél készült a felvétel, a másikhoz meg valami olyasmit, hogy valahol Európában, pedig tudhattuk volna, az a kép itt készült Tusnádfürdőn a Csukás tónál, csak persze nem látszik rajta a szép vadonatúj termálfürdő épülete.

Itt a könyv, és benne egy DVD, a meglepetéskoncert. Erre az eseményre ma is csak meghatódottan tudunk visszagondolni - most is köszönet mindenkinek, aki muzsikálta, szervezte, támogatta, titokban tartotta!

Mi is sokszor megnéztük,büszkén levetítettük Diósgyőrben, Kapolcson. Itt, a Kalákaoldalon is látható-hallható a koncert több részlete, remélem sokak örömére. Volt aki még azt is megjegyezte ironikusan: milyen jó, hogy ez még a ti életetekben történt. Bizony jó, és azóta már elröpült két esztendő, a koncertre pedig most is úgy gondolunk, mintha tegnap lett volna.

Videogaleria 2

Lackfi János - Bevezető
Magyar népmesék

Millenáris 2009 december 28.

A Kecskemétfilm jóvoltából elkészült a Magyar népmesék egyedi epizódja.

Videogaleria 2

Csík zenekar

József Attila: Születésnapomra

Videogaleria 2

Lovasi András

Radnóti Miklós: Éjszaka

Videogaleria 2

Kiss Tibor
és a Csík zenekar


Szergej Jeszenyin: A kék tűzeső

Videogaleria 2

Quimby


Tamkó Sirató Károly: Bőrönd Ödön

Videogaleria 2

Frenk

Kosztolányi Dezső:
Lecsuklik minden pilla most

Videogaleria 2

Republic


Robert Burns: A jó sör

Videogaleria 2

Kaláka Next

Ágai Ágnes: Tegnap egy gépgyerekkel
Kovács András Ferenc: Kínai dallam
Weöres Sándor: Ujjé(vi) mese

Videogaleria 2

Bognár Szilvi és zenekara

Hajnal Anna: Görögdinnye

Videogaleria 2

Colorstar

Szergej Jeszenyin: Emlékdal

Videogaleria 2

Fecske és Batyu

Tamkó Sirató Károly: Papírgyár

Videogaleria 2

Deák Téri Evangélikus Gimnázium Kórusa

Karácsonyi dalok
Karnagy: Bence Gábor
A Prónay- díjat átadja: Prőhle Gergely

Videogaleria 2

Balogh Kálmán

Tamkó Sirató Károly: Tencerecki Pál

Küzreműködik: Borbély Mihály, Bede Péter, Bizják Gábor, Ferenczi György

Videogaleria 2

Sebestyén Márta

Ady Endre: Sípja régi babonának

Küzreműködik: Balogh Kálmán, Szokolay Dongó Balázs

Videogaleria 2

Kosbor

Weöres Sándor: Ó, ne vidd el..

Videogaleria 2

Bársony Bálint és a Juhász Attila jazzquartett

Rigó Béla: Nálatok laknak-e állatok?

Videogaleria 2

Máté Gábor

Lackfi János: Születésnapotokra

Videogaleria 2

Misztrál

Weöres Sándor: Vonzás
Lackfi János: Hosszú a zeneszakáll

Videogaleria 2

Máté Gábor

Lackfi János: Kaláka köszöntő a negyvenedikre

Videogaleria 2

Vuicsics és Söndörgő

Arany János: Népdal
Énekel: Szőcs Artúr

Videogaleria 2

Both Miklós és a Napra

Radnóti Miklós: Éjszaka

Videogaleria 2

Heaven Street Seven

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

Videogaleria 2

Ferenczi György és a Rackajam

Kiss Anna: Fűszedő

Videogaleria 2

Palya Bea

József Attila: Indiában, hol éjjel a vadak
Közreműködik: Bolya Mátyás és Dés András

Videogaleria 2

PASO - Pannonia AllStars Ska Orchestra

Tamkó Sirató Károly: A nandu