Gryllus Dániel

• - Még le sem ültünk beszélgetni és Te már rögtön feltetted helyettem az első kérdést, hogy na, megfejtettem-e már a …
• - A titkot…
• - A titkot, hogy Ti hogyan tudtok 40 éve együttműködni. Be kell valljam, még nem sikerült, de a jelek szerint Neked sem.
• - Ez csak azért érdekes, mert nagyon sok interjú van mostanában, és ez valahogy, valamilyen formában, mindig előkerül.
• - Meg gondolom az is, ami bennem is megfogalmazódott, hogy vajon annak idején ez benne lehetett-e a pakliban.
• - Nem ezt tűztük ki célként, de ösztönösen mentünk ebbe az irányba. - Mi volt ez a cél?
• - Hogy énekeljünk verseket. Nem népművelői attitűdből, hanem mert egyszerűen jól esett. Ösztönös dolog volt. Aztán, ami miatt ez fönn tudott maradni, hogy Kata -ezt állandóan kihúzatja velem a különböző interjúkból, de most nincs itt, úgyhogy elmondom-, miután mi egy produkció kapcsán ’71-ben találkoztunk, elkezdte kikupálni a zenekart, rendezői szemmel. Mi –mondhatnám- Nádasdy növendékek vagyunk. A feleségem rendezőként ott végzett, ott nagyon sok zenés dolgot tanult, és ezt átadta nekünk. Nem egy az egyben, hanem ránk alkalmazva. Ő találta ki, hogy hogyan tűnjünk olyannak, mintha mindent tudnánk. Egyszerűen nem csinálunk olyat, amit nem tudunk. Ebbe beletartozik az is, hogy hogyan kell felállni, hogy kell leülni, hogy kell hátramenni, hogy tegyük le a hangszert, hogy adjuk át a másiknak. Emlékszem, voltak olyan előadások, hogy szinte lekottázta, és akkor te hátralépsz, odaadod a hangszert… Ez persze csak egy évig tartott, de fontos volt. Sokan nem mentek át ezen az iskolán, és ezen is múlhatott, hogy eltűntek. Aztán persze nekünk az is jót tett, hogy felkapott minket a rádió, a tévé, amik akkor még monopóliumban voltak, tehát ha mi játszottunk, azt mindenki látta, hallotta.
• - De miért pont Titeket kaptak fel?
• - Nem tudom, hiszen bizonyos mértékig verseny volt a zenekarok között. Viszont ha a rádiós szerkesztők találtak valami jót, akkor azt tényleg be akarták mutatni. Emlékszem, a Szabó Éva, ő már nincsen közöttünk, a Bölcs Pista és a Zoltán Péter készített velünk interjúkat még a 70-es években. Rengeteg felvétel készült. Mostanában mérgelődünk is, hogy ha valamilyen rólunk szóló adás van, szinte csak archív felvételeket vágnak be, mert mostanában nem készül velünk rádiós vagy tévés produkció. Fehér Gyuri, Kardos Feri, Zsurzs Éva, Csányi Miki, Babiczki Laci csinált rólunk komoly, hosszú anyagokat, például a Villon- , Jeszenyin-estünkről, vagy portréfilmeket. A Cimborában is nagyon sokat szerepeltünk É. Szabó Mártinál. Ezek nagyjából mind’90 előttiek. Mondjuk az is lehetett a népszerűségünk hátterében, hogy elég hamar elkezdtünk külföldön játszani. ’71-ben voltunk Moszkvában, aztán onnan hívtak meg minket az NDK-ba egy olyan fesztiválra, ahol 100 országból érkeztek énekesek. Nagyon sokat jelentett ez nekünk. A fellépő együttesek főleg dél-amerikai emigráns zenekarok voltak. Számunkra, akik a Kádár-rendszerből jöttünk, ők, akik Pinochet elől menekülve érkeztek, valamiféle szabadság-szimbólumot jelentettek. Nem mondtuk ki, de éreztük a lelki azonosságot.

-tovább-

A Kaláka (első) 40 éve - riporter: Krizsó Szilvia